A Csodás Hagyatékunk Kultúrális és Hagyományőr Egyesület alapadatai, céljai, tevékenységének leírása, az Egyesületben tisztséget viselők, valamint a közzétételi kötelezettség alá eső információk.
Rólunk
Történetünk
A Csodás Hagyatékunk Akadémia megalapításával tevékenységünk újabb dimenziói nyíltak meg.
A Csodás Hagyatékunk Egyesület örökös elnöke Hajnal Gyöngyi, az elnöki teendőket Jurik Ferenc Imre látja el.
A Csodás Hagyatékunk Egyesület jelenlegi nevén és formájában 2008-ban alakul meg, a csepeli illetőségű „Sziget” Kisebbségekért Egyesület jogutódjaként.
A Csodás Hagyatékunk Kulturális és Hagyományőr Egyesület jogelődje, a csepeli illetőségű „Sziget” Kisebbségekért Egyesület megalapítása.
Céljaink
Egyesületünk célja
- a magyar kulturális hagyaték társadalmi gyökereinek, tárgyi – és kulturális emlékeinek, társadalomszervező erőforrásainak Magyarországon belüli, illetve társországbéli kutatása,
- történeti hagyományokra alapozott interkulturális kapcsolatok kialakításának és fejlesztésének elősegítése,
- a helyi -, a regionális -, és az országok közötti társadalmi erőforrások feltárása, összefogása és integrálása révén a kapcsolódó gazdasági, társadalmi és civil szerveződések együttműködésére alapozva.
Csapatunk
A Csodás Hagyatékunk Egyesület szellemi megalapítója, az Egyesület Örökös Elnöke.
[...]